2013. augusztus 26., hétfő

Cukkinis csirkesaslik krumplitócsnival



Én még őszintén reménykedem, hogy lesz még napsütéses grillezős idő is... No ha mégsem, akkor ezt a saslikot tűzhelyen is elkészíthetjük :)

A recept a Kifőztük magazin júliusi számában jelent meg.

Hozzávalók

50 dkg csirkemellfilé
1 kisebb cukkini
1 mokkáskanál majoranna
1 mokkáskanál őrölt kömény
1 mokkáskanál pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
só 
bors
olaj a pácoláshoz

40 dkg krumpli
2 tojás
1 dl tej
2 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál liszt
Olaj a sütéshez

Továbbá szükséges: hústű vagy bambusz pálca

A csirkemellfilét apró kockákra vágjuk majd a fűszerekkel elkevert olajba helyezzük és legalább egy éjszakán át pácoljuk.
A cukkinit hosszában négyrét vágjuk, majd tovább aprítjuk 2-3 cm-es kis kockákra. Ezután felváltva a hússal nyársra szúrjuk. Sózzuk, borsozzuk és kerti grillen, ennek hiányában grill serpenyőben készre sütjük.

A krumplit és a fokhagymát lereszeljük, majd hozzá adjuk a két tojást, tejet és annyi lisztet, amennyivel összeáll. Sózzuk, borsozzuk. Ezután palacsintasütő serpenyőben olajat hevítünk és 2-2 evőkanálnyi adagokat kanalazunk hozzá a krumplis keverékből és a tócsnik mindkét oldalát közepes lángon 4-4 percig sütjük. 

Tipp: használhatunk készen kapható fűszerkeverékeket is

Nincsenek megjegyzések: